Barion Pixel

Nagyon szeretek a kórusban énekelni!

Nyáron a kórussal külföldre megyünk turnézni. Alighogy elkezdődött az újév mi már neki is kezdtünk a próbáknak, ugyanis az egy hetes turné alatt ötször lépünk fel, és minden helyen legalább egy fél órás koncertet kell adnunk. Nagyon jó a közösség, és sokan vagyunk, akik a közös éneklésen túl is gyakran összejárunk csak azért, hogy megbeszéljük egymással ügyes-bajos dolgainkat.

A kórusvezetőnk egy igen békés természetű ember, de amikor fellépésre készülünk, legyen az belföldi vagy külföldi, akkor nem ismer tréfát, és akkor mindenkinek 100%-os teljesítményt kell nyújtania még a próbákon is.

Éppen ezért soha rosszabbkor nem rekedhettem volna be, mint most a turné előtt másfél hónappal. Pedig annyira vigyáztam, hogy még április végén is sálat kötöttem a nyakamba mielőtt elindultam dolgozni. Furcsán is néztek rám az emberek a buszmegállóban, ami eleinte zavart, de aztán meggyőztem magam, hogy nem kell, hogy zavarjon más emberek véleménye, nekem van egy célom, amit el szeretnék érni. Felvettem hát a harcot a rekedtség ellen.

Már minden olyan természetes gyógymódot kipróbáltam, amit a kórusba járó barátnőim és a munkatársnőim javasoltak, de se az almaecet, se a gyömbér nem használt, ezért az interneten is utánanéztem, gondoltam hátha találok valami hasznosat a rekedtségemre. Így próbáltam ki a sós víz, utána pedig a jellegzetes ízű fűszernövény, a kardamom hatását. Kipróbáltam a párásítót is, mert azt írta az internet, hogy a rekedtség tünetei fokozódhatnak száraz levegőjű környezetben.

az éneklés során a hasizmok és a rekeszizom működése is erőteljes

Beénekeltem magam egy szakorvosi kivizsgálásra

Nem halogathattam tovább a dolgot, és úgy döntöttem, mindenképpen felkeresek egy szakorvost a problémámmal.

Miután a fül-orr-gégész szakorvos megvizsgált, megállapította, hogy hangszalag fekély betegségem van, amit a túl kemény hangindítás és a hang túlterhelése okoz. Az pedig hogy éjszaka arra riadok fel, hogy valami keserű marja a torkomat, arra utal, hogy nagy valószínűséggel refluxos vagyok. Azonban jó tanácsként elmondta, hogy próbáljam ki a rekedtségemre a “gégediétát”, ami tulajdonképpen nem jelent mást, mint hangkímélést, és végezzek gyakran foniátria gyakorlatokat.

Ahhoz azonban, hogy minden kétséget kizáróan bebizonyosodjon, hogy refluxos vagyok, mindenképpen gyomortükrözésre van szükségem, ezért kérte, hogy mindenképpen kérjek a háziorvosomtól beutalót a gasztroenterológiára, ahol a gyomortükrözéses vizsgálatot elvégzik.

fül-orr-gégész szakorvosi vizsgálat

A gasztroenterológustól megtudtam, hogy az éneklés során a hasizmok és a rekeszizom működése is erőteljes, ilyenkor a hasűri nyomás pedig gyorsan emelkedik.

Azonban azt is elmondta, hogy az éneklés önmagában nem okoz refluxot, de a reflux okozta esetleges rekedtséget ronthatja.

Engem is várnak a nyári kalandok és koncertek!

A gasztroenterológus és a fül-orr-gégész szakorvos tanácsait megfogadva végül el tudtam utazni a kórussal, de mielőtt igazságtalan lennék a barátnőmmel, meg kell említenem, hogy a segítségével találtam rá a reflux párnára. Hogy mi is az a reflux párna? Egy olyan nagyszerű találmány, ami nekünk refluxosoknak lehetővé teszi, hogy végig tudjuk aludni az éjszakát.

Így én sem maradok le arról a fantasztikus érzésről, hogy együtt énekelhetünk azzal a híres francia kórussal, akikkel már tavaly is nagysikerű koncertet adtunk abban a meseszép kisvárosban az Adriai-tenger partján.

Nagyon szeretek a kórusban énekelni!

Mindenesetre a reflux párnámat elsőként csomagoltam be a bőröndömbe, hogy még külföldön is kipihenten énekelhessek a fellépéseken.

herbafill-3-zonas-anatomiai-reflux-parna

3 Zónás Anatómiai Reflux Párna

Szeretnék többet tudni a reflux párnáról

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük