Barion Pixel

A reflux, vagy más néven GERD sokkal kellemetlenebb betegség, mint gondolnánk. Ugyan néhányszor szinte mindenki átéli, hogy a gyomrából a sav visszaáramlik (magát a reflux jelenséget), de azzal vége is. A reflux betegeknél viszont ez az állapot állandósul és elképzelni sem tudjuk, milyen furcsa tüneteket produkál. Közülük az egyik, az a rengeteg nyál a szájban.

Mi is az a reflux?

Magát a betegséget nagyon egyszerűen leírhatjuk. A reflux oka a gyomorszáj nem megfelelő működése. Mikor a nyelőcső és gyomor közti záróizom (ezt nevezzük gyomorszájnak) nem zár rendesen, a keletkezett nyíláson visszaáramlik a gyomor tartalma a savval együtt. Magyarul, amit megettünk és ittunk az már nem csak be, de ki is juthat a gyomorból, állandóan! Önmagában ez sem szerencsés, de a valódi gondot a társuló gyomorsav jelenti.

A gyomorsav, ami tulajdonképpen sósav, elképesztően erős vegyület, pont azért, hogy szinte mindent képesek legyünk megemészteni. A baj vele mindössze annyi, hogy csak ott van jó helyen, ahol termelődik, ahol lennie kell, vagyis a gyomorban. Kizárólag a gyomor nyálkahártyája olyan erős, hogy ellenálljon a savnak. Érthető tehát, hogy mikor ez a sav „kiszabadul” és mindent felmar, a szervezet megpróbál védekezni ellene. (Sajnos van ahol ez képtelenség, például a nyelőcsőben és légutakban.)

A gyomorsav elképesztően erős vegyület, pont azért, hogy szinte mindent képesek legyünk megemészteni

Hogy jön ide a nyál?

A nyál elsődleges funkciója, hogy nedvesen tartsa a szájüreget és az étkezések során egyfajta előemésztést, bontást végezzen. Ezen kívül a különböző kórokozókat is igyekszik kordában tartani, így a védelmi funkciója is adott. Mivel erős vegyület, nem véletlen, hogy a testünk a sav ellen is megpróbálja bevetni.

Mivel a nyálmirigyek akár 1,5-2 liter nyálat is termelhetnek egy nap, így nem könnyű megállapítani, hogy mikor beszélünk túl sok nyálról. További érdekes tény az is, hogy különböző fajta nyálak termelődnek, különböző mértékben és alkalommal. Az étkezések között termelődött nyálat nyugalmi nyálnak nevezik és csak ebből fél litert produkálhatunk. Ezen kívül van még védelmi nyál és inger nyál is. Utóbbiból lesz a legtöbb (1-1,5 liter) pusztán egy erős gondolat, vagy illat hatására. Erre mondjuk, hogy összefutott a nyál a számban. Mint amikor eszünkbe jut a citrom, vagy a kedvenc ételünk.

Honnan lehet tudni, hogy ez a reflux miatt van?

Ezeket az érdekességeket azért jó tudni, hogy ne ijedjünk meg rögtön! Túlzott nyáltermelésről akkor beszélhetünk, ha a jelenség rendszeres. Hátterében többféle betegség is lehet, de leggyakoribb a reflux. Néma reflux esetében a fokozott nyáltermelés még jól is jöhet, hiszen segít megállapítani mi bajunk. Mindenképp keressük fel az orvost! Ő majd kér egy tesztet, melyben a nyál PH értékét vizsgálják. Ha túl magas, vagyis savas, akkor be is bizonyosodott a GERD. (Reflux)

A nyál PH értékének vizsgálata

Mit tehetünk a túl sok nyál ellen?

Ha valakinek nem csomósodik és nem lesz fehér a nyála, csak sok, már az is elképesztően zavaró. Félünk, hogy észreveszik, akadályozza a beszédünk, újabb stresszt jelent, ami újabb savat szül. Mindössze egyet tehetünk, magával a refluxal vesszük fel a harcot! Ez azt jelenti, hogy kerüljük a fokozott savtermelést kiváltó ételeket. Többször eszünk, de kevesebbet fogyasztunk! És ami a legfontosabb, bent tarjuk a savat a gyomorban! Kipróbáltan jó módszer erre a reflux párnán történő alvás!

A reflux párna több, mint az általában ajánlott ékpárnák! Ez kifejezetten a betegek igényeire szabott, anatómiai kialakítású magyar termék. A megfelelő szögben emeli meg a nyelőcsövet, így a sav és a gyomortartalom akadályba ütközik. Nincs visszafolyás és így nincs felmaródás, fájdalom, köhögés és túlzott nyáltermelés sem. Nem csúszik ki a fejünk alól és roppant kényelmes. Egy refluxosnak is jár a pihenés és a nyugodt alvás! Reflux párna, hogy a sav a gyomorban maradjon!

herbafill-3-zonas-anatomiai-reflux-parna

3 Zónás Anatómiai Reflux Párna

Szeretnék többet tudni a reflux párnáról

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük