Barion Pixel

A legújabb amerikai kutatások szerint a protonpumpa-gátlók néven ismert gyomorégés elleni szerek halálozási kockázatot jelenthetnek. Ugyanis Amerikában az egyik legelterjedtebb (évente 15 millió embernek írják fel) gyomorégésre felírt gyógyszerek közé tartoznak a protonpumpa-gátló (PPI) gyógyszerek.

Nem ez az első alkalom, hogy ezek a gyomorégés elleni gyógyszerek, más néven PPI-k, összefüggésben állnak  egészségügyi veszélyekkel. Korábbi kutatások már rámutattak arra, hogy ezeknek a gyógyszerek kockázati tényezőt jelenthetnek a vesekárosodás, a demencia kialakulásában és fokozott veszélyt jelenthetnek a csonttörések esetében. De az is igaz, hogy nem mindegyik kutatás értett egyet ezekkel a megállapításokkal.

A kutatás öt évig követte nyomon  azokat a betegeket, akik vényköteles PPI-ket vásároltak. Összehasonlította azokkal az emberekkel, akik más olyan gyógyszereket vettek be,  amelyek a H2-blokkolóként  ismert gyomorsav-csökkentő tabletták. A H2-blokkoló felhasználókkal összehasonlítva “azok a személyek, akik körülbelül egy éve szedik a protonpumpa-gátló gyógyszereket, mintegy 25% -kal nagyobb a halálozás kockázata” – állítja az egyik neves amerikai  egyetem orvostudományi professzora.

A protonpumpa-gátlók halálozási kockázata

Mivel több millió ember veszi rendszeresen a PPI-ket, ez azt jelenti, hogy  évente több ezer ember van kitéve a kockázatnak, hogy a gyomorsav elleni gyógyszer kontrollálatlan szedésébe belehalhat. A kutatás vezetője szerint nem kell rögtön abbahagyni a gyógyszer szedését, hanem azt kellene végiggondolni, hogy a gyógyszer szedése mennyi ideig indokolt. Ugyanis a kutatás kiderítette, hogy a PPI-k esetében a javasolt gyógyszerszedés ideje 2-8 hét, ezzel szemben vannak olyanok, akik ezeket a gyógyszereket hónapokig vagy évekig szedik.

A kutatás vezetője szerint az lenne a legjobb megoldás, ha a betegek kikérnék orvosuk tanácsát, vele megbeszélnék, hogy mennyi ideig kell szedni a gyomorégésre felírt gyógyszert. Ez már csak abból a szempontból is fontos, mert ahogy a tanulmány megfogalmazza, a halálozási kockázat nagyban nőtt, ha a beteg az orvosi utasítás ellenére egy évnél hosszabb ideig szedte a protonpumpa-gátló gyógyszereket.

Az eredeti cikk ide kattintva olvasható el.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük